A szaunák világa – hogyan szaunázz helyesen!

szerző Lolli 187 1850

Manapság is sokat hallunk a szaunázás jótékony hatásairól,  amikor egy wellness hotelben szállunk meg, általában lehetőségünk is van több félét kipróbálni.

Azonban azt már kevesebben tudják, hogy melyik szaunát hogyan kell használni, hogy valóban hasznos legyen, és élvezeti szempontból is maximális élményt érhessünk el.

Valamennyi típus a méregtelenítésben játszik nagyon fontos szerepet, pozitív hatásai ebből eredeztethetőek. Az erek a melegtől kitágulnak, a sejtszíntű anyagcsere folyamatok felélénkülnek, a méreganyagok feldolgozása és az oxién szállítása gyorsabban történik. Ezen kívül a verejtékezéssel meg is szabadulunk a mérgező anyagok nagy százalékától.

Szaunázáskor vannak bizonyos előírások, amiket érdemes betartani, nem csak jó közérzetünk, de egészségünk védelmének szempontjából is:

  • FOLYADÉK: Szaunázás előtt és után sok folyadékra van szüksége szervezetünknek. Elősegíti a méregtelenítési folyamatot, illetve az elvesztett folyadék pótlása is elengedhetetlen.
  • HIGIÉNIA: A megfelelő higiénia mindannyiunk érdeke, így fontos odafigyelni arra is, hogy mindig zuhanyzás után menjünk be a kabinba.
  • FÜRDŐRUHA NÉLKÜL: Egészségügyi szempontból fontos, hogy mezítelenül vegyük birtokba a kabinokat. Aki különböző oknál fogva ódzkodik a naturista megjelenéstől az is inkább egy törölközőt tekerjen maga köré. Ennek azért van jelentősége, mert a fürdőruhából festék és egyéb méreganyagok kerülhetnek a bőrünkkel kapcsolatba és a nedves felületek miatt a bőr felmelegedése sem lesz egységes. Szaunakendő használata még inkább praktikus, ez általában egy lepedőszerű anyag, amire a szaunában ülni- feküdni tudunk. Nem vesz fel akkora mennyiségű nedvességet, mint a törölköző, és általában a kabinok mellett egyből szennyes gyűjtőbe tudjuk tenni, a zuhanyzás után pedig tiszta, száraz törölköző vár majd ránk.
Mikor érdemes igénybe venned egy szaunát?
  • Egészséges alakformálás!
    A narancsbőr leküzdésében és a bőr feszesítésében is jelentős segítséget tud nyújtani a szauna (megfelelő) használata. Bőrfeszesítő hatást a hideg- meleg váltakozással járó sejtszintű bőrtornáztatással érjük el. Ennek során a hő hatására a bőr pórusai tágulnak, majd a hideg hatására összehúzódnak, ezen folyamatok ismétlődése rugalmasító hatású.
    A hideg meleg váltakozáson kívül, az infraszauna belülről melegítő hatásával tudjuk elérni, hogy a méreg anyagok könnyebben távozzanak a szervezetből, és a zsírsejtektől is könnyebben megszabadulhatunk.
  • A méregtelenítés egészségügyi szempontból is nagyon pozitív hatású. A felhalmozódott méreganyagok folyamatosan nagyobb igénybevételnek teszik ki a szerveinket aminek rendkívül sok negatív hatása lehet; emésztési problémákat vagy akár a bőrtüneteket is okozhatnak.
  • Szintén nagy előnye a szaunák használatának a relaxáció. A melegtől a szervezet megnyugszik, a csönd és a kellemes illóolajok pedig segítenek kikapcsolni, ellazulni, vagy épp elmélyedni egy -egy gondolatban.
Vannak olyan helyek, ahol szervezett Szauna-szeánszokon tudsz részt venni. Itt szaunamester vezeti a pihenést, általában halk zene, hangulatos világítás kíséri az ott töltött időt. Különleges illóolajak és gyümölcstál áll a rendelkezésedre a szaunázás ideje alatt, így maximális az élmény és a feltöltődés, testi és lelki szinten is.

Élvezeti szaunázás

Van hogy egyszerűen csak hideg van odakint és vágysz a trópusi melegre, vagy sokat úsztál és áthűltek izmaidnak. Ilyenkor különösen jól tud esni egy kis lazítás a forró levegőn, azonban a használati javaslatokat még akkor is érdemes betartani, ha csak pár percre ülsz be visszamelegedni!

Mikor hagyjuk a melegedést másra?

Vannak olyan egészségügyi problémák, melyekkel szerencsésebb döntés, ha elkerülöd szaunák melegét. Ilyenek például a szív- és érrendszeri betegségek, aktuálisan tünettel járó vagy fertőző betegségek, és főleg bőrbetegségek, lázas állapot és gyulladással a szervezetben. Nagyon fontos, hogy amennyiben bármilyen problémád van nézz utána, hogy számodra javasolt-e a szauna használata.

Áldott állapotban is kerülni javasolt a szaunázást, ugyanis a magzatvíz könnyebben melegszik fel, mint azt éreznéd, és sajnos nem tesz jót a kis pocaklakónak.

Érdemes arra is odafigyelni, hogy gyantázás után, és előtt egy nappal ne használjunk szaunát, mert bőrirritációt okozhat.
Szaunázás után is várjunk legalább egy napot a szolárium használattal, így elkerülhetjük, hogy egzotikus barna szín helyett alpesi bocikat megszégyenítő foltokat szerezzünk. Friss tetoválás vagy testékszer esetén pedig mindenesetben hallgass a szakértő javaslatára.

Sminkben ne! Még ha azt is vallod, hogy egy igazi nő mindig tipp-topp és a kedvesednek tetszeni akarsz a pihenésetek minden pillanatában is, szaunába akkor is csak teljesen letisztított bőrrel menj. Egyrészt mert így tud a bőröd méregteleníteni, és a verejték szabadon távozni, másrészt mert a sminkekben lévő kémiai anyagok a hő hatására reakcióba léphetnek a bőröddel, komoly problémákat okozva.

Csak ameddig jól esik!
Vannak emberek, akik egyszerűen nem annyira szeretik a meleg, párás vagy épp gőzös levegőt, mint mások, és vannak akiknek a szervezetük tiltkozik ellene. Ha rád bármelyik is igaz, hagyd el a szaunát, akkor is ha társaságod van és ő még maradna. Annál jobban nem rontja el semmi az együtt töltött időtöket, mintha rosszul leszel, és érted kell aggódniuk.

Inkább after parti legyen..
Ha van egy csinos bárpult a medence mellett, és szívesen meginnátok valamit, gondold át, hogy terveztek-e még szaunázni. A melegben ugyanis az alkohol is másként fog hatni a szervezetedre, és nem érdemes rosszullétet kockáztatni. Inkább akkor kóstoljátok meg a hely különleges koktéljait, amikor már úgy érzitek, hogy eleget izzadtatok.

Hamarosan a különböző típusú szaunák használatáról is írunk majd! Várunk vissza!

Fotó: Canstockphoto

BANNER_tb

Szólj hozzá!

Your email address will not be published.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

BANNER_tb