Járjuk körbe Kínát II. – Belső Kína

szerző Lolli 1 7160

A távol-kelet varázsa évezredek óta töretlen, Kína pedig egyre nagyobb népszerűségnek örvend – mind a történelmi, mind a megújulás látványosságait tekintve. Európai szemmel nézve pedig egy egészen más világba csöppenünk Kína partjait (vagy épp légikikötőit) érve, és mindenre bátran csodálkozhatunk rá egy kisgyermek szemével újra.

Kínától kétségtelenül mind történelmi emlékeit tekintve, mind pedig turisztikai látványosságra vonatkozóan elválaszthatatlan az Agyaghadsereg. A Csin Si Huang-ti, első kínai császár sírhelyét őrző agyagkatonák Hszian tartomány központjától nem messze találhatóak, és lassan fél évszázada annak, hogy felfedezésre kerültek. Földművesek kútásás során bukkantak rá a négy méter mélységben lévő, majd kétméteres agyagfigurákra.


Méretük egyébként nem egységes, a legnagyobb tisztséget viselők kapták a legimpozánsabb méreteket a hadseregen belül. Kína minden számot tekintve a túlzások országa lehetne – ebben pedig az Agyaghadsereg sem maradhat el: katonái körülbelül nyolcezren vannak, több mint félezer lóval, százharminc szekérrel. Még a császárral kerültek eltemetésre a szobrok, i.e. 210-209 -ben, és egy részük mai napig föld alatt van.

Hszian egyébként is fő vonzereje Belső-Kínának, hiszen itt láthatjuk a Sárga Sárkány Földjét is, ami egy különleges mészképződmény és egyedülálló szépségével kiérdemelte, hogy a világörökség része legyen. A lépcsőzetes vízesést baktériumok és algák teszik színessé – nekik pedig a víz mésztartalma biztosít megfelelő életkörülményeket.

Kínától a 3700 méter magasan elterülő Tibeti fennsík és a Potala-palota is elválaszthatatlan. Eképp pedig kihagyhatatlan, hogyha a környéken járunk. A Lhászában található Potala-palota sokáig a dalai lámák székhelye volt, de a mai napig jelképe a buddhizmusnak. A korábbi fontos kereskedelmi útvonalon, a selyemúton mai napig szerveznek túrákat, zarándokutakat, melyek érintik a Takla-Makánt sivatag szélét  és a közel ötszáz buddhista templomból álló műemlékegyüttest a Makao-barlangokat.


Tibetben pedig két nagyon fontos téma köré összpontosul minden – de tényleg, minden – az egyik a buddhizmus, a másik a függetlenségért vívott harc.
Nem véletlen tehát, hogy egymást érik a kegyhelyek, templomok és bár az emberek többsége szegényes körülmények között él, ami vallási jelkép, szertartáshoz szükséges elem, vagy buddhista kegyhely, az jellemzően gazdag, túldíszített – és aranyban pompázó.

 

Kína sorozatunk korábbi részét ide kattintva olvashatod el! 

BANNER_tb

Szólj hozzá!

Your email address will not be published.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

BANNER_tb