Goa – a “Kelet gyöngye”

szerző Ada 1 9000

A “Kelet gyöngye” és a “Turistaparadicsom” néven is emlegetik Goát, az India nyugati részén húzódó konkani tengerparton található államot. Létezése legendás és Gómantak néven említi a nagy eposz. Goa állam északon Mohárástrával, délen és keleten Karnátakával határos.
A nyugat felé végtelen kiterjedésű Arab-tenger alkotta meg azt a pompás partvonalat, amelyről Goa méltán híres. Panadzsí (Panjim), az állam fővárosa a Mandóvi folyó partján épült és Vasco, Margao, Mapusa és Ponda a többi jelentős városa. A Vasco közelében lévő Dabolimban található az állam nemzetközi  és nemzeti repülőtere. A helybélieket és látogatókat ugyancsak eljuttatja Goa minden részébe az államon belüli és kívülre is szállító fontos buszhálózat. Goa vonattal is könnyen elérhető. Az utazás Mumbáiból Madgáónba elbűvölő élményt kínál.

Négy évszázad portugál uralom és őket megelőzően más uralkodók jelenléte egyedülálló életstílust kölcsönzött Goának, amelyben elegyednek az indiai és a nyugati hatások. Mindez jól látható városai és falvai változatos kultúráján és építészetén. Ma Goa olyan dicsőséges hagyományokkal büszkélkedik, amelyeket lakói korokon át adtak át egymásnak.
Panadzsi Goa festői fővárosa a Mandóvi folyó mentén. Margoa is jelentős kereskedelmi központ és híres a szép régi házairól és templomairól. Panadzsitól délre található. Mapusa is utazókat vonzó város.
Goa elsősorban a tengerpartokat kedvelők paradicsoma. Útitervünket megtervezhetjük úgy, hogy ellátogatunk Észak- és Dél-Goába. Az északi-goai kör a Panadzsi város tőszomszédságában lévő Aguada erődnél kezdődik és egészen Mahárástra határáig tart északi irányban. Itt a következő üdülőhelyek mindenképpen felkeresendők: Sinquerim, Candolim, Calangute, Baga, Anjuna, Vagator, Morjim és Arambol. A terület legészakabb pontján található a tiracsoli erőd, amit magas kilátóponton építttek és a tenger pompás látványát kínálja. A déli partszakaszok üdülőhelyei között van vakítóan fehér homokjával és a tenger nyugodt vizével Bogmalo, Utorda, Majorda, Colva, Benaulim, Cavelossim és Mobor. Gyönyörű a Palolemnél lévő aprócska öböl is.
Goa lakosságának jelentős része sok generáció óta keresztény, ezért az egyház fontos szerepet játszik az állam társadalmi, kulturális és vallási életében. Ma a legrégebbi fennmaradt templom a régi Goában lévő Monte Santón található Rózsafüzér Királynője templom. A régi Goa nagy templomai, közöttük a Bom Jesus bazilika, a Se katedrális és Szent Cajetan temploma, valamint az összes között a legnagyobb, a Kegyelmes Miasszonyunk ágoston templom ma már romokban hever. A kiemelkedő templomok között van Assisi Szent Ferenc temploma a régi Goában, a Szent-lélek templom Margaóban és a Szent Anna templom Talaulimban, az Együttérző Miasszonyunk szeplőtlen fogantatás temploma Moirában, Szent Alex temploma Calangutéban, és a Rózsafüzér Királynője templom Margaóban.
Goa legnagyobb tiszteletnek örvendő templomai között van a Priolban lévő Srí Mangues, a Srí Nagués templom, a népi istenségnek szentelt Srí Mahalsza Nárájani templom, a Kavalemben lévő Srí Rámnétji templom és a Srí Santa Durgá templom.

Az ősi Goa projektet Maendra J. Alvares goai művész találta ki, aki családjaöröklött birtokát használta fel arra hogy elevenen tartsa Goa kultúráját és a helyszínt érdemes felkeresni, mert itt a látogató hiteles képet alkothat magának Goa eredeti nagyságáról. Ha kedveled a múzeumokat, akkor feltétlenül keresd fel a Keresztény Művészeti Múzeumot, az Állami Régészeti Múzeumot, a Pilar Múzeumot és a Tengerészeti Múzeumot. Ha a természet szerelmese vagy, akkor látogass el a Bondla és a Catigao rezervátumba, a Dr. Szálim Ali madárrezervátumba és a Bhagvan Mahárív rezervátumba. Goában és a környékén sok természeti szépség és vízesés található, amely újabb vonzerőt jelent a látogatóknak.

Goában nagy lelkesedéssel tartják meg a hinduizmus , a kereszténység és más vallások ünnepeit. A legizgalmasabb a nagy múltra visszatekintő goai karnevál, amelyet általában minden év februárjában rendeznek meg. Ez az izgalmas, folyamatosan három napig tartó esemény bővelkedik a Goára jellemző különleges mulatsággal, bolondozással, énekkel és tánccal.
Goa valódi hangulatát akkor érti meg, ha a helyi ételeket is megkóstolja. A muszlim és hindu királyságok mellett a hosszú portugál uralom az eredeti goai stílusú konyhán kitörölhetetlen nyomokat hagyott, és az eredmény a felettébb jóízű és fűszeres, egzotikus szakácsművészet lett. a legtöbben azok közül, akik megízlelték  a goai konyhát, élvezik ezeket az egymástól különböző és egyedülálló stílusú ételeket, melyekben az aromákat sajátosan kombinálják. A rákoktól a kolbászokig, a csirkétől a marhahúsig és számos vegetáriánus ételig terjedő  széles választékával a goai konyha még a legfinnyásabb ínyencek igényeit is képes kielégíteni. Goa rendelkezik néhány, világszerte híressé vált konyhaművészeti különlegességgel, mint pl. a garnéla balchaóval és a sorpotellel.
A szálláslehetőségek széles köre az ötcsillagos luxushotelektől a vendégházakig terjed. A Goai Turizmust Fejlesztő Vállalat turistabungalókat és szállodákat tart fenn. Ezen kívül sok túrát szervez, közöttük a szokásos kirándulásokat, a szokásostól eltérő túrákat és hajókirándulásokat.

További információ: Goa Tourism Development Corporation Ltd., Trionora Apartments, Dr. Alvares Costa Road, Panjami, Goa
Tel.: +91 832 2420779, 2427972
E-mail: gtdc@goa-tourism.com

Hasznos weboldalak: www.incredibleindia.org, www.goatourism.org, www.goa-tourism.com

Információ vonatokról: www.indianrail.gov.in, www.irctc.co.in (helyfoglalás)

Nemzetközi légiforgalom: www.airindia.fr, www.airfrance.fr, www.jetairways.com

Szállodák: www.hotelassociationofindia.com, www.fhrai.com, www.heritagehotels.com

 

Forrás: www.incredibleindia.org

BANNER_tb
BANNER_tb