Családbarát hotel – és üdülőpark a Dél-Alföld legszebb kisvárosában Gyulán
szerző 2018-09-25 07:00 3 4080

Gyula évtizedek óta híres fürdőváros, nem véletlen, hiszen Gyulán már akkor is volt fürdő, amikor még írásos emlék is csak alig – 1518-ban már írásban rendelkeztek a rendben tartásáról. Azóta pedig fürdőváros, turisztikai látványosság, gyógyközpont épült a városban, mely egyre szépül, újul és várja töretlenül kedves látogatóit. Önöket, Titeket, Minket.
Tehát Gyula és vízi élmények neve elválaszthatatlan régóta. 2013 -óta pedig már működik az Aqua Palota, ahol a környezettudatosság mellett természetesen a családbarát szórakozás elősegítése a legfőbb cél, európai színvonalon. Polip medence, kül- és beltéri csúszdák, szaunaházak és szaunakert épült ki többek közt. Aki pedig szívesen révedne a múltba a fürdő és a város tekintetében, érdemes ellátogatnia a Táj-, víz és fürdőtörténeti kiállításra is.
Azonban nem a fürdő az egyetlen. Pár száz méterre ott a Vár és a Várkilátó, mely klasszikus mesebeli vár hangulatával a kis lovag és hercegnő jelölteket biztosan elkápráztatja. A közelben található az Almásy kastély is, gyönyörű parkjával romantikus séták színhelye lehet. Ebből már láthatjuk; Gyula tele van lehetőségekkel. Kikapcsolódásra, szórakozásra, felfrissülésre, kultúrára. Ez utóbbiból töltekezhetünk akár a Gyulai Várszínházban, de érdemes a szervezett programokról utazás előtt érdeklődni, hiszen számos kulturális esemény és gasztro- fesztivál kap helyett a városban.
Szállás tekintetében is széles a kínált, lévén azért mégis részben üdülővárosról beszélünk. Az ár érték arány pedig országos szinten versenyképes, ha szeretnél olcsón jó helyen pihenni, a Hotel Hőforrást Gyula szobáit és apartmanjait neked találták ki.
Természetesen a családi nyaraláshoz akár az apartmanok teljes kényelmet biztosíthatnak, saját konyhával ,kertre nyíló bejárattal, terasszal, de romantikázáshoz is biztosítottak egy vagy két ágyat szobák. Amellett, hogy a Fehér Körös nyugodt ága mellett , a szálloda területén belül kialakított, homokos, füves plázs önmagában is vonzó lehet helyet kaptak a vízparti játékok is, lengőteke, ping-pong, illetve akár tenisz formájában és a szálloda kialakítása is kifejezetten gyerekbarát, tehát a család egyetlen tagja sem fog unatkozni. A Csodavilág beszélő nevű játszószobákban animátorok ügyelnek a kicsikre – és persze szórakoztatják őket- amíg a szülők lazulnak a jakuzziban, a masszőr erős kezei között, vagy éppen elköltenek egy kellemes ebédet.
A szálloda megújulásának köszönhetően már a fürdőzésért ki sem kell mozdulnunk: a pihenőhely három medencével, melyekből egy termál vizes; nem csak a pihenést, de a gyógyulást is szolgálja.
Az sem elhanyagolható szempont, hogy a teljes család bármely tagjára, bármilyen verzióban ajánlatokkal készült a Hotel Hőforrás, hiszen egymást érik a családi, páros illetve nyugdíjas ajánlatok és ez a felszereltségen, szolgáltatásokon egyaránt tükröződik: gyógykezeléstől a baba felszerelésig bármit megtalálunk helyben.
Bárkivel is utazzunk, a közelben lévő Százéves Cukrászda patinás falai között elfogyasztott sütemény, fagyi, kávé segít majd eldönteni, mikor is jöjjünk vissza.
Gyerekkel vagy? Kövesd a Gyerekkel.hu Facebook oldalunkat vagy csatlakozz a Gyerekkel.hu zárt Facebook csoportunkhoz!
Naponta frissülő utazási-, gasztronómiai- és szabadidős ötletek a www.travelbooggie.hu portálon!
A Dél – Alföld gyöngyszemének nevezett Gyula városában található a Hőforrás hotel – és üdülőpark. Egy igaz zöld oázist képvisel a maga 4, 5 hektáros szép parkjával, nyugodt környezetével. A természetes környezetben igazi felüdülést talál a nagyvárosi zajból ide érkező, ahol madárcsicsergésre ébredhet.
A nyári időszakban a gyermekes családok ideális szálláshelye a körülzárt nagy parkkal, melyben játszóterek, teniszpálya, játékpályák nyújtanak kellemes időtöltést. Szállodai szobákon kívül különböző apartmanokban kínál elhelyezést, melyek teljes konyhai felszereléssel rendelkeznek, és díjmentesen biztosítanak a legkisebbek elhelyezéséhez szükséges eszközöket is .
Az év többi időszakában pedig, az 50 + korosztály kedvelt célpontja. A rövidesen befejezéséhez közeledő beruházásnak köszönhetően komplex gyógy szolgáltatásokat kínál. A parkban 3 medence épült, melyek 2017 év tavaszától működnek majd teljes gőzzel: egy termálvizes, egy úszásra alkalmas és egy gyermekmedence.
A szállodában gyógyászati részleg működik, ahol reumatológus szakorvos rendel heti gyakorisággal. Orvosi javaslat alapján fizio-és hidroterápiás kezelések vehetők fel OEP támogatással: gyógymasszázs, iszapkezelés, szénsavfürdő, tangentor, 4 rekeszes galvánkezelés, ultrahangos kezelés és elektromos kezelések.
Egész évben kedvezményes ajánlatokkal várja a pihenést, gyógyulást keresőket!