Hétkúti Tekergő – Élménylabirintus nyílt Móron

szerző Ila 2 6100

Megnyitotta kapuit a Hétkúti Tekergő, a Hétkúti Wellness Hotel és Lovaspark élménylabirintusa, ami a Hétkúti Birtokon található 3 méteres tujarengeteg. A környéken egyedülálló élménylabirintust már a megnyitó napján sokan felkeresték.

Kép forrása: minalunk.hu

 

A Möllmann Ház régóta sokat tesz a város és a környék turizmusáért, az utóbbi évtizedekben színes programok, rendezvények ötletgazdája és megvalósítója. Lehetne sorolni… Most egy újabb attrakcióval rukkoltak elő!
Mint Möllmann Günterné, a Möllmann Ház tulajdonosa elmondta, másfél évtizede ültette a móri kertészet az akkor még pici fákat, aztán ők vásárolták meg a területet. Törték a fejüket, mi legyen vele. Még a kivágás is szóba került, de aztán jött az ötlet egy labirintus megvalósítására.
Már „csak” ki kellett várni, hogy több méter magasra nőjenek a tuják, no meg persze gondozni is kellett őket.
Idén pedig ritkítottak, kialakították az ösvényeket (melyek sok helyen szinte alagutat képeznek), és – hogy izgalmasabb, érdekesebb legyen a látogatás, kalandozás a rengetegben – mesefigurákat helyeztek el.  Összesen tíz van belőlük, ezeket „kell” megtalálniuk a látogatóknak – írja a minalunk.hu.
A Hétkúti Tekergő 120 méter hosszú, 35 méter széles. A hét minden napján várja látogatóit, ám az előzetes bejelentkezés szükséges!
Belépőjegy árak:
0-3 éves korig ingyenes
3-6 éves korig 400 Ft/fő
Felnőtt 600 Ft/fő
Diák, Nyugdíjas, veterán 400 Ft/fő
Felnőtt csoportos jegy (11-15 fő) 6500 Ft/csoport
Diák, Nyugdíjas, Veterán csoportos jegy (11-15 fő) 4300 Ft/csoportJegyvásárlás a Hétkúti Wellness Hotel és Lovaspark recepcióján lehetséges, ahol kulcsot kapsz az élmény labirintushoz

A HÉTKÚTI TEKERGŐ egyszerre 15 főt tud kényelmesen befogadni, így nagyobb létszámú csoportok addig Hétkúti Lovasparkunkban tudnak sétát tenni, ahol számtalan egyéb fakultatív programok közül is választhatnak!Lovaglás, lovaskocsizás, csónakázás, fürdőbelépő a Hétkúti „Vízi Világba”
(A szolgáltatások térítés ellenében előzetes bejelentkezéssel vehetők igénybe!)

A kép forrása: Hétkúti Wellness és Lovaspark

Gyermekjátszótér használata minden látogató számára ingyenes!


Gyerekkel.hu – Válogatott minőségű gyerekbarát utazási és szabadidős ajánlatok!


Legolvasottabb cikkek:

12 legjobb gyerekbarát strand a Balatonon

20 utazási tipp gyerekkel a nyugodt pillanatokért

Csecsemővel repülsz? – Így készülj az utazásra!


Valódi élménybeszámolók – Csatlakozz egy valódi közösséghez a Facebook-on!


BANNER_tb
BANNER_tb