Gyerekkel, családdal: Állatok Világnapja 2020

szerző Ada 3 9750

Október 4-e a vadon és a velünk élő állatok jogaira, az ember és állat együttélésére, barátságára, a felelős gondolkodásra hívja fel a figyelmünket.

Az Állatok Világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára. Háziállataink jólétéről mi magunk tudunk gondoskodni, azonban a vadon élő veszélyeztetett fajok megóvásában is kivehetjük részünket.

Érdemes ellátogatni az állatkertekbe, vadasparkokba, hogy feltöltődjünk azokkal az élményekkel, amelyeket csak az állatok adhatnak nekünk.


Válogatott minőségű utazási- gasztronómiai- és szabadidős tippek a TRAVELBOOGGIE.HU portálon!


Országszerte rendeznek Állatok Világnapja programokat, például

Állatok Világnapja a Noé Állatotthonban (1171 Budapest, Csorbakút utca), 2020. október 4., vasárnap, 10:00–15:00

Gyertek el és ünnepeljük meg együtt az állatokat, a felelős állattartást, hogy örökbefogadni menő!
Természetesen most is elsősorban minden az állatok körül forog majd, de ehhez csatlakozik a környezettudatos szemléletformálás, a vegetarianizmus és az erőszakmentes szemlélet és életmód bemutatása.
Néhány fő pont a programból:
– ÖRÖKBEFOGADÓNAP – rengeteg cica és kutya várja majd a gazdijelölteket!
– MEGÚJULT JÁTSZÓTÉR MEGNYITÁSA – nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a játszóterünk teljesen átalakult. A szuper mászófalon bizonyíthatod ügyességes és erőd, az új kilátóból átnézhetsz a gazdasági udvarra, vagy a távcsővel végig pásztázhatod az egész környéket. Új hinták, libikókák és egyéb játékok várják a gyerekeket és gyermeklelkű felnőtteket!
– MacsKaLand KÖNYVSAROK ÁTADÁSA. A Noé egyik égköve, a hely ahol akár órákat el tudsz tölteni zen állapotban az öledben doromboló cicák között a MacsKaLand. Hogy az élmény még nagyobb legyen, berendeztünk egy könyvsarkot. Bátran válassz egy könyvet, ülj le és élvezd az állatok és a természet közelségét. Ha megtetszett a könyv, akár haza is viheted. Csak egyet kérünk, hogy hozz helyette egy másikat, hogy másnak is legyen mit olvasni!
– ÖREGKUTYA MENEDÉK FELAVATÁSA. Lassan itt vannak a hideg napok és sajnos nálunk is nagyon sok idős kutyus él. Nekik nem adatik meg, hogy meleg kutyaágyban, a gazdi lábánál, vagy a fűtőtest melegénél szenderegjenek. Imádjuk és féltjük Őket, ezért hoztuk létre az Öregkutya Menedékünket, ahol melegben, biztonságban és kényelemben vészelhetik át a hideg nappalokat és éjszakákat. Az elmúlt hónapokban teljesen új belsőt kapott, kényelmes boxokat építettünk, bevezetésre került a víz. Így már nem egy turistaszálló, hanem egy luxushotel várja öregjeinket.
– RandeVAU PONT BEMUTATÁSA. Egy nyugodt pont, ahol Te is és az őshonos kutyusod is szabadon, póráz és korlátok nélkül ismerkedhetsz a leendő családtaggal. Szép, biztonságos környezetben hangolódhattok egymásra, a kutyusok feszengés nélkül találkozhatnak egymással. Ráadásul saját kutyusodat nem kell azzal megrémítened, hogy behozod a menhelyre, mert a RandeVAU PONT bejárata a külső részről megközelíthető.
– És természetesen sok-sok gyerekprogrammal, színpadi programmal, ismeretterjesztő előadással várunk Titeket!
– TOMBOLA értékes nyereményekkel gyerekeknek és felnőtteknek! 2 sorsolás lesz, hogy mindenki megnyerje a magáét!
A rendezvényen elsődleges szempont a biztonság! Ezért az állatotthon területén egyszerre maximum 500 fő tartózkodhat. Belépni kizárólag szájat és orrot is teljesen befedő maszkban lehet és kérjük, ezt végig magatokon tartani. Tartsátok egymástól a biztonságos 1,5 – 2 méter távolságot és használjátok a több pontra kihelyezett kézfertőtlenítőket!

Minden kutyát és gazdit szeretettel várunk!

FIGYELEM! A rendezvény kizárólag olyan kutyával látogatható, aki jól szocializált, egy évnél frissebb veszettség és kombinált oltással rendelkezik, melyet az állat oltási könyvének bemutatásával kell igazolni, valamint nincs fertőző betegsége. Kölyök-növendék kutya CSAK BEFEJEZETT oltási programmal látogathatja a rendezvényt! Kérjük, mindenki gondoskodjon kullancs elleni védelemről saját maga és a kutyája számára. A megelőzés életet menthet!


Állatok Világnapja // Budakeszi Vadaspark – 2020-10-03.

Az Állatok Világnapja alkalmából október 3-án, szombaton, a Budakeszi Vadasparkba látogatók érdekes dolgokat tudhatnak meg a felelős állattartásról, az állatok védelméről: lesz kisállat tréning, hüllőbemutató, előadás a felelős állattartásról, Állati Jó Bemutató, illetve megismerkedhetnek a kutyamentéssel is az interaktív programok során. A programok a belépőjegy árán felül ingyenesen látogathatók!

Az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc emlékére 1931. október 4. óta minden évben megrendezett Állatok Világnapja üzenete, hogy éljünk harmóniában a minket körülvevő élőlényekkel és a természettel. A Budakeszi Vadaspark a természethez és az állatokhoz fűződő kötelék erősítésének szellemében különleges, interaktív programokkal és előadásokkal készül, melyek során kicsik és nagyok játszva ismerhetik meg az állatok védelmének fontosságát.

Az Állatijó Bemutató, és a kisállat tréningek mellett Jóba Katalin állatgondozó tolmácsolásában az érdeklődők többet tudhatnak meg a világ állatairól, az állatvédelemről, az év állatairól és a felelős állattartásról. Egész napos programként pedig a Klíma Kaland ismeretterjesztő, interaktív játékokkal várja a családokat és alkalmuk nyílik az érdeklődőknek közelről megismerkedni a környezetünkben élő állatokkal, az Állati Jó bemutató keretein belül.

A Mentőöv Állatvédő Egyesület jóvoltából az érdeklődök behatóbban megismerkedhetnek az elveszett, talált és kóbor kutyákkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókkal (pl. állatvédelem, ivartalanítás, kutyaválasztás). Lehetőség nyílik kutyusok simogatására, az elszántabbaknak pedig örökbefogadásra is.

Részletes program:

10.30-11.00        Állatok Világnapja – A Világ Állatai
11.00- 12.00       Felelős Állattartás
12.00- 13.00      „Ha nem bánt, te se bántsd!”
13.00- 14.00       Felelős Állattartás
14.00- 15.00       „Ha nem bánt, te se bántsd!”

10.00-16.00           Klíma-kaland
10.00-16.00           PANGEA Egyesület
10.00-16.00           Mentőöv Állatvédő Egyesület
12.00-16.00          Állati Jó Bemutató


Állatok Világnapja a Csiliben – 2020-10-04

A jeles nap apropóján egész napos, gazdag programmal hívjuk fel a gyermekek figyelmét az állatok védelmének fontosságára.
Részletes program:
11:00 Muzsikáló Manó Matiné – Interaktív gyermek koncert Zenés utazás a tündérek és a Manók világába mesével, dalokkal, muzsikával szőve
13.30 ”Mesés állataink” címmel egyéni rajzolás – alkotás gyerekeknek. Gyükér Zsófia, grafikus-festőművésznő vezetésével A legjobb művekből kiállítás nyílik október 13-án a Csili Könyvtár Galérián.
14.30 Pesterzsébet – Kapitánypusztai Kutyásiskola és Sport Egyesület bemutatója
15.30 Széltolók Együttes -Józsi bácsi tanyáján – gyermekkoncert
11-16.30 Kézműves-foglalkozások, illetve ebben az időszakban várunk a könyvtárunkban, ahol játékos feladatokban próbálhatod ki, mennyit tudsz az állatokról, a mesékről és könyvekről.
Belépő: 500 Ft
Bejárat a Baross utca felől!

Állatok Világnapja, Madármegfigyelő Világnap a Budakeszi Arborétumban – 2020-10-04.

Az Állatok Világnapja és a Madármegfigyelő Világnap alkalmából ismét programokkal várjuk Önöket az arborétumban!
A programok 10:00 – 16:00-ig tartanak:
– Madárgyűrűzés: 10 órától óránként ellenőrizzük a hálókat és megvizsgáljuk a benne talált madarakat.
– Munkakutya bemutató 10-től 11:30-ig gyönyörű német vizslákkal.
– Madáretető és madárodú készítésére nyílik lehetőség előre elkészített egységcsomagokból. (Az anyagköltséget a helyszínen kell megfizetni)
– Barkácsasztal: őszi termésdíszek készítése gyűjtött, illetve az általunk is biztosított alapanyagokból
Természetesen – mint a többi napon is – hozhatják kutyájukat is az arborétumba, csupán csak azt szeretnénk kérni, hogy póráz legyen Önöknél. Köszönjük!
Kérjük Önöket, hogy a barkácsolás során egy-egy család távolságot tartva telepedjen le a padok mellé, ezzel is ügyelve a biztonságra.
Megértésüket és együttműködésüket köszönjük!
A mosdóban kézmosási és fertőtlenítési lehetőséget is biztosítunk!
A szokásos jegyáraink érvényesek ezen a napon is!
(Az arborétum az októberi nyitvatartási rend szerint 9-től 17 óráig lesz nyitva. )

Állatok Világnapja a Hortobágyi Vadasparkban – 2020-10-03.

Ezen a napon a vadon élő állatok védelmére hívjuk fel látogatóink figyelmét.
Mindkét napon a 10:00 és 14:00 órás Pásztormúzeum elől induló busszal érkező vendégeink látványetetéssel egybekötött fajismertetőn vehetnek részt.
Egész nap nap kvízzel és rejtvénnyel várjuk vendégeinket, melynek helyes megfejtőit ajándékkal jutalmazzuk.
A program árát a Hortobágyi Vadaspark belépője tartalmazza.
Információ:
Tel.: 52/589‐000 • 52/589‐321
E‐mail: info@hnp.hu

Állatok világnapja a Miskolci Állatkertben

Október 4-én, vasárnap, a Tanyaházban 10:30-11:30 óra között az érdeklődők megtanulhatják a kecskefejést, 11:30 órától pedig a lóápolással ismerkedhetnek meg. Az Oktatóteremben, 14:00-15:00 óra között különleges társállatokkal, a hüllőkkel és ízeltlábúakkal találkozhatnak testközelből látogatóink.
A háziállatok jólléte mellett, fontos a vadonélő fajok védelme is, az etetések során veszélyeztetett ragadozókról is számos érdekességet tudhatnak meg.

Programok:
10:30-11:30  Kecskefejés a Tanyaház előtt
11:30  Lóápolás a shetlandi pónik karámjánál
14:00-15:00 Hüllők testközelben, az Oktatóteremben

Etetések:
9:30   Európai barnamedve
10:00 Szibériai tigris
10:30 Szurikáta
11:30 Mosómedve
12:00 Észak-amerikai kúszósül
12:30 Örvös mangábé
13:00 Kárpáti hiúz és európai szürkefarkas
14:30 Gyűrűsfarkú maki
15:00 Mocsári macska
16:00 Kétpúpú teve
16:30 Tanyaházi állatok etetése
17:00 Vörösorrú ormányos medve

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!


Állatok világnapja a Magyar Természettudományi Múzeumban – 2020-10-03.
Állati kavalkád – különleges állatok testközelből

Állati nagy kavalkádot szervezünk a Magyar Természettudományi Múzeumban 2020. október 3-án, szombaton. A Magyar Természettudományi Múzeum programján testközelből ismerkedhetsz meg különleges állatokkal (boa, királypiton, patkány, kutya, Harris-héja, görög teknős, nyest, kecskebéka stb.). Találd meg Te is kedvenceidet és vedd a kezedbe, simogasd meg őket! A programon a közös fénykép sem maradhat el!

A program rövid leírása:

60 perces előadások. Időpontok 10.00 / 12.00 / 14.00
Az előadások közti időben lehetőségetek lesz ismerkedésre, beszélgetésre és az állatokkal való fényképezkedésre,

A program sztárvendégei: nyest, Harris-ölyv (Harris-héja), patkány, nyúl, kutya, királypiton, tőkés réce, bengáli törpemacska, görög teknős, kecskebéka.

Esemény dátum:
szombat, 2020, október 3 – 10:00

Családi szabadidős programokat keresel? Kövesd a Gyerekkel.hu Facebook oldalunkat vagy csatlakozz a Gyerekkel.hu zárt Facebook csoportunkhoz!


Naponta frissülő utazási-, gasztronómiai- és szabadidős ötletek a www.travelbooggie.hu portálon!


 

BANNER_tb
BANNER_tb