Az Ezerjó hazája – Gyerekvilág a móri-árokban

szerző kislolli 58 6620

Sokszor van szó gyerekbarát nyaralásról, de többnyire a wellness lehetőségek, a hotel szolgáltatásai az, amit ezalatt értünk. Felfedeztünk viszont egy olyan várost, ahol nem csak a nyaralás erejéig, de életvitel szerűen is az a benyomásunk, hogy bizony itt gyereknek lenni jó!

A Dunán túli régióban a Bakony és a Vértes közt elterülő Móri-árok legjelentősebb települése, Mór -az egyik leginkább családbarát magyar kisváros. A város dobbanó szíve a Szent István park -legalábbis szerintünk, ahol munkából hazafelé átsétálni is szívet melengető. De ha kicsit több időnk van, akár órákig el lehet ücsörögni egy padon, hallgatva a forrás csobogását, vagy körbe sétálni és elveszni a részletekben. Mert bizony ez a park nem csak gyerek barát, hiszen jól felszerelt játszóterén kívül egy csodaszép bővízű forrás táplálta kispatak és öblös tó várja a nyugalomra vágyókat. A víz pedig mindig újabb lehetőségeket kínál az amúgy is végtelen gyermekfantáziának.

Részletekre pedig valóban nagy hangsúlyt helyeztek. A térkőben apró kedves mintákat -egy lehullt falével, apró csillagok- fedezhetünk fel, a parkban elhelyezett szerelem lakat rácsa pedig csupa-szív.
Az, hogy a park egyik sarkában helyezték el a játszóteret, lehetővé teszi, hogy nyugodtan ücsörögjünk egy távolabb eső padon, nézzük a fák között átszűrődő napsugarakat és ne zavarjon meg a gyerekzsivaj.

Fotó: Fenyvespeter.hu
Fotó: Fenyvespeter.hu

A művészet melegágya

Nehéz eldönteni, hogy a művészet vagy az összetartás a nemesebb a móri Képző – és Iparművészeti Szabadiskola Alapítvány létrejöttében és működésében. Ugyanis az intézmény lehetőséget ad gyermekeknek- felnőtteknek egyaránt a művészetek alapfokú megismerkedésétől kezdve, a profi önkifejezésén át, minden fokú művészeti fejlődésre. A Szabadiskola állami támogatás nélkül, önkéntes művészek segítségével tartja fenn magát és termel bevételt városkájának.

Praktikus apróság az apróságoknak

Öt perc sétára a Szent István tértől a négy szintes tömbházak ölelésében egy hatalmas játszótérre bukkanhatunk. Már elsőre is szuper helynek tűnik, mert igen tágas, van bőven hely a rohangáláshoz. Közelebb érve viszont láthatjuk, hogy biciklis tanulópark, KRESZ táblákkal, jelképes vasúti sínnel (és természetesen fénysorompóval), körforgalommal és minden olyan dologgal, amit egy kezdő városi bringás gyerkőcnek tudnia kell a biztonsága érdekében. A játékos tanulás mindig a legjobb verzió, ha gyerekekről van szó, és ehhez nem kell feltétlenül bicikli sem; játszhatjuk, hogy egymás után álló kamion sor vagyunk, és mindenki igyekszik a lehető legszabályosabban közlekedni. „Felnőtteset” játszani pedig mindig a legnagyobb élmény!

Valami különleges

Templom minden városban akad rengeteg, ez önmagában nem egy extra. A Szent Korona katolikus templom, azonban nem csak a prágai fekete tornyokra emlékeztető szürke- fekete színvilága miatt kiemelkedő. A templom meredek támfalon helyezkedik el, lépcsőzéssel juthatunk fel a kertjébe, a város szintjétől néhány méterrel magasabban járni pedig olyan különleges élmény, ami még inkább magasztossá teszi a visszafogott eleganciájú egyházi épületet.

Fotó: Belvárosivendégház.hu
Fotó: Belvárosivendégház.hu

Ezerjó. Például enni is jó.

Ha megéheznénk templommal szemben van egy, a móri szlogent -és életérzést- nevében hirdető étterem, ahol nagyon kedvező áron lehet jól lakni, áhítsunk akár „Vadat és halat, s mi jó falat. Szem-szájnak ingere”.

BANNER_tb

Szólj hozzá!

Your email address will not be published.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

BANNER_tb