TB__

Járjuk körbe Kínát I. – Északkelet Kína

szerző Lolli 0

Kína terjedelmét, múltját és kultúráját tekintve is végtelen mesélnivalót, látni és tapasztalni valót tartogat számunkra, így nincs egyszerű dolgunk, hogyha úti célnak jelöljük ki a távol keleti országot. Természetesen aki először utazik Kínába, jellemzően Peking, a főváros köré építi fel az utazását, és talán a Nagy Fal még az, amit egyértelműen látni akar. De nézzük, mit és miért érdemes megnézni – Északkelet Kínában!

Peking bizonyos részei kultikussá formálódtak az évek során. Ilyen például a Tiltott város. Csecsin Csong lényegében szószerinti fordításban nagyjából Bíborszín Tiltott város lenne, a kínai ‘égi császár’ lakóhelyének földi képe, ahová engedély nélkül tilos volt a belépés. Lényegében egy dinasztiákon átívelő császári város, a legnagyobb fennmaradt palotaegyüttes. Több mint 72 hektárnyi területet foglal magába. A palota pozicionálása központi, az észak-déli tengely a város észak-déli tengelyével esik egybe és bár csillagászatilag nem pontos, pontosan összeköti a régi “nyári fővárossal” Xanaduval.
A palotaegyüttes négy sarkát négy bonyolult szerkezetű torony őrzi, amelyek számos legendának adtak talajt az évszázadok során. A Tiltott Város minden oldalán egy-egy kapu nyílik, melyek külön neveket viselnek, mint például az isteni hatalom kapuja – az északi oldalon. Mindenképpen úti könyvvel, idegenvezetéssel érdemes meglátogatni és érdemes utána olvasni alaposan, hiszen az egész komplexum felépítésében semmi sem véletlen, mindenhez tartozik valami spirituális, vagy épp császári szimbólum, történet.

Megnéznéd? Itt a lehetőség! Kínai körutazás Októberben a Travelbooggie-val! 
IGAZÁN jelentős..

A Kínai nagy fal bizonyára az egyik világszerte leghíresebb történelmi, turisztikai érdekesség – Neil Armstrong szerint még a Holdról is látszik – és hát ha valakinek, akkor neki ezt elhihetjük talán. Ám élőben, innen a Földről is döbbenetes az i.e. 210 évvel kezdődő és dinasztiákon át tartó építés, ami Kína védelmére szolgált. Az általános elképzeléssel ellentétben nem egy összefüggő, egységes falról van szó, hiszen több száz kilométeres sávban épült falszakaszok, melyek különböző korokban készültek, együtt jelentik a Kínai nagy falat. Körülbelüli hossza 6352 km, de teljesen pontos adat nincs róla. 2012-ben például egy újabb 100 km hosszú szakaszát fedezték fel, ha pedig az összes falszakaszt összeadjuk a mocsaras területek, sivatagokon húzódókat is, akkor egy kb. 50 ezer kilométer hosszú falat kapunk. Magassága átlagosan 10 méter, lent 7-8, a tetején 4-5 méter széles, tehát valóban eléggé jelentőségteljes megjelenésű, a szakaszosan megjelenő bástyák pedig még jobban emlékeztetnek a fal védelmi jellegére.

 

A nagy hegy -Taj-San

Mintha a kínai aprólékosság, részletesség mellett a monumentalitás még fontosabb lenne, a Nagy fal mellett a Nagy hegy is jelentős szerepet játszik a Pekingi kultúrában, történelemben és természetesen a turizmusban is. A Taj-hegy az Öt nagy hegy egyike, természetesen szimbólum is, ahogy szinte minden ami fontos Kínában. A Taj-San-t a születéssel, a napfelkeltével azonosítják, ezáltal a megújulással is. Santung nyugati részén helyezkedik el és legnagyobb magassága 1545 méterrel emelkedik a tengerszint fölé. Már az őskőkorszakban is éltek emberek a területén, a császárok pedig rituális áldozatbemutatások helyszíneként használták. Ugyan ezekkel a rituálékkal már felhagytak de még mindig jelentős zarándokhelynek számít a terület, és erős szerepet játszik a térség életében a Buddhizmus és a Taoizmus is.


Az északról dél felé emelkedő hegygerincek gyönyörű dús növényzettel borítva számos állatfajnak adnak élőhelyet, de a fauna alkotói között is vannak igazi különlegességek: például az ötszáz esztendős Vendégváró fenyő – akihez bizonyára már mindenféle vendég érkezett a sok-sok emberöltő alatt.

Az Északkeleti régió tehát tökéletesen tükrözi azt, amit egyébként Kínáról a legtöbbünknek eszébe jut: Valami nagy, valami erős, valami ősi.

További érdekességeket olvasnál a világ minden tájáról? Kattint ide! 

BANNER_tb

Szólj hozzá!

Your email address will not be published.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

BANNER_tb